Hogyan használjuk az agyunkat nyelvtanuláskor?

Szókincs elsajátítás

Az agyféltekék eltérően, bár egyformán fontosan vesznek részt a nyelvtanulás folyamatában. Aknázzuk ki mindkettő szerepét a tökéletes nyelvtudás érdekében.

A legtöbb embernél a beszéd szempontjából a bal agyfélteke a domináns, ez a jobb kezesek esetében van így elsősorban. Ezen kívül még azt érdemes tudni, hogy a nők kevésbé bal agyfélteke hangsúlyosak mint a férfiak, kiegyensúlyozottabban használják a két agyféltekét. Ez ugye ismerős, a nők inkább a megérzéseikre hajlanak, a férfiak pedig racionálisabban és elemzőbben állnak hozzá a dolgokhoz általában. A bal kezesek is egyenletesebben használják a két agyféltekéjüket a jobb kezesekhez képest.

A jobb agyfélteke a mintázatokat ismeri fel és az elvont nyelvi elemeket dolgozza fel, mint például a metafórák és egy szónak többféle lehetséges jelentését fogja fel. Amikor az egészet fogjuk fel és látjuk át, például amikor történetet mesélünk el, akkor a jobb agyfélteke dolgozik. Átlátjuk az egész történetet, amit el akarunk mesélni és közben arra is odafigyelünk, hogy jól szerkesztett és átlátható mondatokat képezzünk. Ezzel szemben a bal agyfélteke egy elemet képes kiemelni a többi közül és azt elemezni. Ez történik, amikor egy szerkezet egyféle 'nyelvtani' elemzését vesszük górcső alá; közben háttérbe rakjuk a többi lehetséges használatot.

A fentiek fényében gyorsan meg tudod állapítani, hogy mi az a terület, ami több figyelmet érdemel. Ha hajlamos vagy arra, hogy mindent elemezzél és sokszor teszed fel a miért? szót, akkor valószínű, hogy a folyamatos beszédképzés nehezebben megy. Hogy ez könnyebben menjen, érdemes tanuláskor a 6 érzékszervedet is bekapcsolni, mert ez segíti elő a jobb agyféltekés működést. Viszont ha a részletekre tudsz kevésbé odafigyelni, például megfeledkezel fontos dolgokról, akkor lehet, hogy érdemes egy kicsit elemzőbb módon figyelni. Például, ha rendre rosszul használod az igék múlt idős alakját, akkor vizsgáld meg, hogy hogyan lehetne csoportosítani a rendhagyó alakokat.

Ha egy kis bal agyféltekés gondolkodásra vágysz, akkor nézd meg ezt a bejegyzésemet is: http://eletkepesangol.blog.hu/2012/10/16/angol_igek_kepzese_szerkezetek

Az agyféltekékkel kapcsolatban érdemes ezt az írásomat is elolvasni:

http://eletkepesangol.blog.hu/2012/09/05/agyfeltekek_a_nyelvtanulasban_the_two_hemispheres_of_the_brain_in_language_learning#more4757135

Címkék: agyféltekék